Gnúvadászat

Afrika rendkívül változatos nagyvad állományának jelentős részét teszik ki, a nagytestű antilop fajok.
Van azonban egy olyan faj, mely bár rendszertanilag egyértelműen a tehénantilop félék alcsaládjába tartozik, külalakra mégis inkább, egy kisebb bivalyra emlékeztet. Óriási csordákban vándorolva járják az afrikai szavannákat és zavartalanul legelésznek más növényevők társaságában. A gnú kizárólag az afrikai kontinensen él és több alfaja is ismert. A ritkább fehérszakállú gnú, Tanzánia északi és Kenya déli részén fordul elő.
A sötétebb színezetű csíkos, vagy más néven kék gnú, a legelterjedtebb alfaj. Szőrzete szürkés-barna, az idősebb egyedeké, gyakran kékes-szürke árnyalatú. A nyak és a mar tájékán, sötétebb függőleges csíkok láthatóak. A bikák marmagassága elérheti a másfél métert, tömegük megközelítheti a 300 kg-ot.
Hosszú, dús, világos színű farkszőrzetéről kapta nevét, a Dél-Afrikában élő fehérfarkú gnú. Szarv formája jelentősen eltér a csíkos gnúétól. Az előre és lefelé hajló, majd U alakban felfelé forduló hegyes szarv, az állatnak igen harcias megjelenést kölcsönöz. Testméretét tekintve, kisebb a csíkos gnúnál. A kifejlett bika tömege, csak ritkán haladja meg a 200 kg-ot.
A gnú szikár, száraz izomzata hihetetlenül szívóssá teszi az állatot. Még a tökéletes tüdőlövés után is képes felállni és hosszú perceken át küzdeni az életben maradásért. A gnú csordában igen erős az összetartás. Mikor az egyikük bajba kerül, a csorda tagjai köré gyűlnek és igyekeznek támogatni sérült társukat.
Ahhoz, hogy a gnú a lövés után azonnal helyben maradjon, a vadásznak az állat nyak, vagy gerinccsigolyáját kell eltalálnia. Ilyenkor a vad zsákként zuhan a földre, de a vadásznak egy gyors újratöltés után, azonnal készen kell állnia az újabb lövésre.
Gyakran előfordul ugyanis, hogy a golyó csak megüti és nem töri el a csigolyát. A letaglózott vad néhány pillanat múlva magához térhet és elmenekülhet.
A fehérfarkú gnú testszőrzete sötét barna, az idősebb bikáknál koromfekete is lehet. Viszonylag nagy fejét, fényes fekete szőr borítja. Orrnyergén, kefeszerűen felálló orrsörény található. A bikák széles, erős szarvtöve, a kafferbivalyéhoz hasonlóan, idősebb korra erőteljesen összenő és a fejtetőt beborító, pajzsszerű sisakot alkot.
A gnúban genetikailag kódolt az erős csordaszellem. Mindegy hogy bozótos területen vagy nyílt szavannán élnek, a csordába tömörülés és a csorda nyújtotta biztonságérzet, létfontosságú az egyedek számára. A csorda szinte folyamatosan mozgásban van. Még táplálkozás közben is csak lelassítanak, és lépkedés közben legelésznek. A csordák létszáma igen változó lehet. Jellemzőek a 20-30 fős kiscsapatok, de vándorlás idején előfordulhatnak, több ezer egyedet számláló óriás csordák is. Minél nagyobb létszámú egy gnú csorda, annál több őrszem figyelmét kell kijátszani a vadászoknak, hogy zsákmányt ejthessenek.